2016. november 30., szerda

Sally

Sziasztok!

Sajnálom a kihagyásokat, de meghoztam a 
kövi részt nektek. Remélem
tetszeni fog, jó olvasást!

Mai szereplőnk: Sally










Sally egy fiatal lány volt. Szeretett a szabadban játszani, szaladgálni. Egy nap a gumiabroncs hintában ült, és egy fekete autó hajtott be az utcába. Tudta, hogy a szülei autója nem így néz ki. A kíváncsiság furdalta, így a kapuhoz lépett.
Az autó ajtaja kinyílt, és egy férfi szállt ki. Sally nem emlékezett a nagybátya kocsijára, így boldogan felkiáltott.
-Steve Bácsi!
-Szia Sally. A szüleid itthon vannak?
-Igen, a házban.
-Akkor beengedsz?-kérdi a férfi.
-Persze-nyitotta Sally a kaput.
Bementek a házba, Sally apja pedig idegesen kérdezte: Hogy-hogy itt?
-A feleségemmel válunk, maradhatnék itt egy darabig?
-Igen! Ökökké!-mondta vidáman Sally.
-Nah azért nem örökké. Csak egy kis ideig-mondta Steve.
 A napok teltek, és a férfi egyre furábban viselkedett.
Egyszer csak Sally visszahúzódóbb lett. Nem sejtette senki, hogy Steve megerőszakolta a 8 éves lányt. Steve nem sokáig bírt magával. Egyik este, amikor egyedül volt otthon Sallyvel, brutálisan meggyilkolta, majd eltűnt.
A család elköltözött, viszont Sally szelleme nem nyugszik meg. Folyamatosan keresi a társaságot, és azt kérdezi: Játszol velem?











Ha elolvastad, hadj nyomot magad után! Köszi.

2016. november 24., csütörtök

Username666

Sziasztok!

Tudom, ritkán vannak részek, de sajnos 
mostanában eléggé sok dolgom van.
DE!
Próbálom sűrűbben hozni a részeket.
Tudom, néhány rész nagyon rövid, sajnos ez
is az lesz, de ezen nem lehet mit jobban kifejteni.

Jó olvasást! :3





Az egyik internetes legenda úgy tartja, hogy létezett egy Username666 nevű youtube fiók. Ami nem jelent meg azonnal, csak ha minimum 50-szer frissítetted az oldalt. A kép egyre pirosabb lett. Ekkor megjelent a hírhedt csatorna. Először foszlányok voltak, aztán állt össze a kép. A feltöltött videókon kínzások, gyilkosságok, és egyéb ilyen dolgok voltak. Egyre durvább és durvább jelenetek voltak a videókban. Végül a megtört lelkű ember ki akarta kapcsolni a gépet, de nem tudta. Mert a csatorna valamilyen módom egy vírust telepített fel, ami nem engedte, hogy kikapcsoljon. Se a böngésző, se a gép. Sokan próbálták már ki, de sikertelenül. Meglehet, hogy ez a csatorna egy Hackeré volt. Lehet hogy létezett, de lehet, hogy csak ez Easter Egg volt. De ha az utóbbi, akkor már régen törölték.





Kommentelj valami szépet! Köszi.

2016. november 15., kedd

The Rake /a figyelő/

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ilyen sokáig volt kihagyás, 
de nem nagyon van időm mostanában. 
Ha jól alakulnak a dolgok, akkor
lehetséges, hogy lesz egy új blog, de ez még nem 
biztos. De kezdjünk bele az új sztoriba!

U.I.: Igen, rövid sztori, de megpróbálok minél
hamarabb új részt hozni.

Jó olvasást!






Ez az egyik legrégibb creepypasta. Ez valamilyen szörny, ami figyel, mikor alszol.
Az emberek, akik állítólag látták, azok szerint mozgása egy kutyáéhoz, vagy egyéb négylábúéhoz hasonlít. (Engem SCP-096-ra emlékeztet.) A feje kutya, a lábai és a karjai is olyanok, mint egy állatnak. Fehér szemei szinte világítanak, bőre szürke.
Általában este belopózik, és leül az ágy végébe, amíg alszol. Ha felébredsz és megpillantod, akkor meg fog ölni.
Rengetek kép, videó, rajz, és GIF van fent a neten erről a valamiről.
Eredete ismeretlen, sokak szerint nem létezik, bár rengeteg hiteles felvétel van.









2016. november 2., szerda

Laughing Jack

Sziasztok!

A gépen 41 Creepypasta neve van fel
jegyezve nekem, szóval lesznek még részek dögivel :) .
(Sokat fordítani fogok, ami nem olyan egyszerű, mint csak úgy megírni
egy-egy részt, de biztos fent lesznek.)
Mai szövegünk szereplője: Laughing Jack
  
Jó olvasást!






Volt egyszer egy kisfiú, akinek nem voltak barátai. De kitalált néhányat magának. Velük játszott egész nap, sose unta meg. Egy nap az anyukája meghallotta, hogy a ház előtt nevetgél, beszélget valakivel. Elgondolkozott azon, hogy kimenjen-e megnézni, minden rendben van. De szülő ő is, kiment az első udvarra. A gyermek egyedül volt, így egy megkönnyebbült.
-Kivel beszélgettél kicsim?-kérdezte az anyuka.
-Laughing Jack-kel. Cukrot is adott-mondta mosolyogva a fiúcska, miközben mutatta a kék csomagolású cukrot.
-Renden, de most már menjünk be-mondta, majd bevitte a gyereket.
Ilyedt volt a nő. Megszokta, hogy a fia egymagában nevet és beszél, de ki a fene adhatott volna neki cukrot, mikor szinte azonnal kiment? Gondolkozott az ágyban, majd elnyomta az álom.
A legrémisztőbbet álmodta. Rengeteg hallott és megcsonkított gyerek vette körbe. Egy idegesítő cirkuszi zene ment a háttérben, és egy gonosz kacaj rázta meg. Megpillantott egy fekete hajú férfit. Bőre fehér, kezén kötés volt. Remegve szaladt, amikor sikeresen felébredt valami zajra. A fia szobájából jött.
Egy késsel indult a szomszéd szobába. A bohóc ott állt, aki a fiút felkötözte a falra. Vigyorogva fordult meg.
-Te mocsok!-dobta el a kést. 
Jack eltűnt, a kés pedig a fiú szívében landolt. 
Másnap kihívták a rendőrséget. A nőt gumiszobába zárták, és nem engedték ki többet.
De folyamatosan csak a nyugtalanító zene szólt a fejében.














Remélem tetszett, kérlek hadj nyomot magad után!

2016. október 29., szombat

Hoodie /proxy/

Sziasztok!
Új rész yeeeeeeey!
A mai részünk Hoodieról fog szólni, aki Slender első proxyja.
 Ezt a szöveget fordítottam, remélem tetszeni fog!





Alex Penber, más néven Hoodie. Aki az USA-ban született, Pennsylvaniában. A család elég nagy. Ugyanis Hoodienak 3 lány testvére van. Nem gazdagok,
de nem is szegények. A Penber család egy két emeletes házban lakott, a város szélén. A szomszédok kedvelték őket. A legidősebb lány férjhez ment, és külön költözött.
Szokásos élet egy átlagos amerikai családnál.
De egy nap olyan dolog történt, amit senki nem felejtett el.
Felhős, esős nap, a szülők piknikről tartottak haza. Egy sziklás vidéken hajtottak. Ez nem okozott kárt, de a túra halálos volt Alicenek és Jaynek.
Elvesztették az irányítást, és egy sziklának csapódtak. Mindketten meghaltak. A tragédia megrázta az egész várost.
Angela, a legöregebb lány férje vigyázott Alexre, és Sandrára. úgy tűnik, hogy az élet egyre jobb, de nem igazán.
A férj verte Angelát, de erről nem szólt senkinek.
Alex mostohaapja egy kegyetlen zsarnok volt, sőt! Maga volt az ördög. Mindenkivel kötekedett és veszekedett.
Egy nap a Mostohaapa veszekedés közben meglökte Sandrát. Legurult a lépcsőn, és kitört a nyaka.
A fiú meglátta a halott testvérét. Nem tudta elviselni. Úgy érezte, bosszút kell állnia. Megfogott egy konyhakést, és rávetette magát a férfira.
Alex elvágta a torkát. Amikor a fiatal gyilkos a test mellett állt, Angela hazaért. Elkezdte hívni a rendőrséget, mivel gyilkosság történt. Hiába a testvére, de gyilkolt.
Nem volt más választás, Penber megölte nővérét is.
A szekrényében megtalálta a régi Halloween maszkját, egy narancssárga szomorú mosoly, felvette. Megfogta a kedvenc sárga pulcsiját, és a kését, majd a konyhába ment.
bekapcsolta a gázt, és egy öngyújtóval együtt kiment a házból. Várt pár percet, majd bedobta az ablakon az öngyújtót. Rohanni kezdett. A házból hatalmas lángcsóvák  kaptak fel, porig égett.
Egy hónap múlva, pletykák terjedtek el róla. A becenevét a ruhájáról kapta - Hoodie.
Eltűnését jelezték, de, semmi nem történt.




Köszi, hogy elolvastad! Hadj nyomot magad után!

2016. október 27., csütörtök

Zero

Sziasztok!

Újra itt is lennék egy újabb résszel, ami Zero-ról fog szólni.
Remélem tetszeni fog, most képet is hoztam róla :).

U.I.: Mostantól próbálok több rész hozni, de min. 1 mindig lesz minden héten.







Volt egyszer egy kislány, akinek Alice volt a neve. Kevés barátja volt, szóval kitalált magának néhány képzeletbele barátot. Azok között egyet nagyon szeretett, Zerot. Alice sokszor játszott a házuk előtti udvaron is. Valahogyan Zero rávette, hogy menjen át az út másik oldalára, ő át is ment. De a szülei hirtelen bekanyarodtak az utcába. Ahogy félrerántották a kormányt, nekicsapódtak egy fának, és mindketten meghaltak. 
-Anyu! Apu!-kiáltotta, amikor felismerte az autót. De késő volt.
A kislány árva lett, és több évre elfelejtette Zerot, mivel szerinte ő volt felelős a baleset miatt.
Alice nőtt, az idő telt. Valahogy ismét eszébe jutott Zero. És ezt ki is élvezte. Ugyanis Zero elkezdte irányítani a lányt. Megölte a nevelőjét, mivel terrorizálta kitalálóját. Ezzel kezdődött a buli.
Elkezdett ölni. Közben Zero "csinosítgatta" a lányt. Hipót csepegtetett a szemébe, hogy színvak legyen, száját felvágta, majd összevarrta. Sok eszközt kipróbált, de az óriási kalapács tetszett neki a legjobban. Csak azt használta. Egy nap meglátogatta a barátnőjét. Megölte, viszont talált egy dobozt, neki címezve. Egy fekete fehér sál volt benne. Zeronak megtetszett, így azonnal hordani kezdte. Utána csak ezt a két színt viselte.



Köszi, hogy elolvastad! Hadj nyomot magad után! 

2016. október 23., vasárnap

Bloody Painter

Sziasztok!

Itt is van az új rész, ami Bloddy Painter-ről fog szólni, amit az ő szemszögéből írtam.
Jó szórakozást!


Az eredeti nevem Helen Otis, de Bloddy Painternek is szoktak hívni. De kezdjük az elején.
Régen se szerettem a társaságot, mindig magányosan ültem az iskolában. Miután ezt meguntam, mindig egy rajzfüzettel mentem. A lapok telis-tele voltam színes rajzokkal. Az a tipikus csendes, nyugodt gyerek voltam, akire bármit rá lehetett fogni. Meg is tették. Azzal gyanúsítottak meg, hogy elloptam egy osztálytársam karóráját. Pedig nem én voltam, de valahogy a táskámba került.
Attól kezdve mindig piszkáltak. De egyszer az egyik összetépett néhány rajzot a füzetemben. Ezért ölni tudtam volna, és majdnem megtettem. De ők erősebbek voltak, így összevertek. Anyuék kérdezték, hogy mi történt, de csak azt mondtam, hogy leestem a lépcsőn a figyelmetlenségem miatt. Szerencsére elhitték. Pár hónap múlva megszoktam, hogy vernek. Ez is olyan volt mint a többi dolog, amit csináltak, és úgy éreztem, hogy nem tehetek semmit. És egy ideig nem is tettem. 
Egyszer egy ismeretlen felhasználó rám írt a Facebookon. Nem sokkal később kiderült, hogy Tom az. Elég sokat beszélgettünk azután a nap után. Olyan érzésem volt, mintha lenne egy barátom. Iszonyatosan boldog voltam, ezért rengetegszer írtam a :) jelet. Egyszer azt írta, hogy találkozzunk másnap délután a tetőn. Nem értettem miért akar éppen ott találkozni, de belementem. Másnap tényleg ott volt. De amikor Tom beszélni kezdett, egyre dühösebb lettem. Mai napig emlékszem a mondataira.

,, Sajnálom, de tudnod kell, hogy én csempésztem az órát a táskádba. Mindig engem piszkáltak, és már nagyon elegem volt belőle, szóval kellett egy új célpont. Biztos haragszol, nem? De hát te voltál erre a legalkalmasabb. Csendes vagy, és olyan, aki szinte mindent megenged. Olyan hülye voltál, hogy akár agy is verhettünk volna, akkor se tettél volna ellene semmit, igaz?"

Erősen megütöttem. Nem számított rá, így hátralépett néhányat. Megcsúszott. Elkaptam a kezét, de mivel elég gyenge voltam, nem bírtam tartani. Utolsó mondata ez volt:

Annyira Sajnálom Helen. 

Leesett, én pedig elfordultam. Nem bírtam nézni. Ezután megint mindenki rólam beszélt. 
Egyesek szerint én löktem le, mások azt állították, hogy Tom le akart ugrani, én pedig próbáltam neki segíteni. Aznap este álomba sírtam magam. Bűntudatom volt, de a végén megnyugtattam magam. Tom elnyerte a büntetését. A többieknek is el kéne. Később minden diákkal is végeztem. A vérükkel rajzoltam a falakra, többnyire a :) jelet. A testeket legtöbbször összezúztam, vagy préseltem, hogy több festékem legyen. A rendőség kiderítette valahogy, hogy én végeztem a diákokkal. De azt még mindig nem tudják, hogy hol vagyok.

2016. október 13., csütörtök

Rövid sztori

Sziasztok!

Tudom, régen volt rész, de mostantól próbálok minden héten új részt hozni.
Remélem tetszeni fog ez a történet!



A kicsi Tim boldogan szállt fel az iskolabuszra, mint minden reggel. Nevet és beszélget a barátaival.
Ám este mindig úgy érzi, hogy egy szörny van a szekrényében. Egy arc, ami egy hatalmas csúf szörnyé. Aki fel akarja falni. Ilyenkor mindig szól az anyukájának, és az apukájának , hogy nézzenek be a szekrénybe, és néha még az ágy alá is. 
Most viszont, sírva szólítja a szüleit, akik itt fekszenek mellettem. A szekrényben. 
Pedig én csak egy magányos buszsofőr vagyok.

2016. június 27., hétfő

Eyeless Jack /creepypasta/

Egyszer egy fiú a testvére házába ment nyaralni. Hívjuk a fiút mondjuk Michnek. Jól érezték magukat, vidámak voltak. Egyik éjjel mintha valaki kinyitotta volna Mich ajtaját. De nem foglalkozott vele.
Másnap reggel a konyhában a testvére elejtette a kávéját. 
-Miaz?-kérdezte értetlenül.
Válaszul egy tükröt tartott elé a bátyja. Egy hatalmas vágás volt a  jobb arcán. Bementek a kórházba.
Az orvos letisztította.
-Ha már itt vagy, akkor megvizsgállak Mich-mondta a doki.-Kérlek vedd le az inged.
A bal oldalán szintén egy vágás volt. De az orvos következő mondata után megfagyott benne a vér.
-Van egy jó és egy rossz hírem. A jó az, hogy az ember tud egy vesével élni.
-És mi a rossz?-kérdi.
-Az, hogy csak egy veséd van, a jobboldali.
Délután a napközben történt dolgokon gondolkozott. "Vajon ki tette ezt velem?" Csak ez a kérdés volt a fejében. 
Aznap a kameráját az éjjeliszekrényen hagyta. Lehet ez egy jó ötlet lesz. Arra riadt, hogy egy kék maszkú valaki figyeli az ágy végéből. A holdfény volt az egyetlen fényforrás. A szeme hiányzott, fekete anyag folyt a helyéről. Lefotózta, majd arcon rúgta ezt a valamit, és kiszaladt a házból, a közeli erdőbe.
Másnap a kórházban ébredt.
-Megint találkozunk-mondta az orvos.-És sajnálattal közlöm, hogy a testvéred meghalt. Te is a szélén álltál, de időben megtaláltunk az erdőben.
Nem bírta felfogni, hogy most  már nincs bátyja.
Később a  szülei elvitték a házhoz, hogy összeszedje a cuccait. A testvérét megtalálta holtan a szobájába, és mellette egy kis valamit.
Beszállt a kocsiba, de a halott testvéréről nem szólt semmit. Amikor jobban szemügyre vette a kis valamit, akkor majdnem elhányta magát. A saját veséjét tartotta, rajta egy kis fekete anyaggal, és egy harapással.

2016. június 24., péntek

Éjszakai műszak /magyar creepypasta/

Köszönöm a sötét mesék Youtube csatornának, amiért megengedték, hogy kiírjam ez a magyar creepypastát.
Sötét mesék: https://www.youtube.com/channel/UCZFV6So_SLxB40cbGRRMMLA




Egy metróvezető vagyok. Akinek csak ritkán kapod el az arcát és lassan a munkáját is automata járatok veszik át. Sohasem akartam az élettől többet, mint elszigetelői az emberektől munka közben. Az én lustaságommal és rejtegetett alkohol problémáimmal csak ez jutott, de nem panaszkodok, hisz nincsenek nagy igényeim. Egészen megszoktam a sötétet és az otthonos fülkémet. De megváltoztatták a beosztásom, így nekem kell a késő éjszakai járatokat lerendeznem, mert Nimród Laci meghalt agyvérzésben egy hete, azaz vasárnap. Majdnem balesetet okozott. A felesége két állásban dolgozik azóta, hogy eltartja a gyerekeket. Na de elkalandozok. Szóval a munkám kb. éjfélkor ér véget, de ekkor már kettőt látok. Ugyanis nem nagyon adobtálódtam az efajta időkhöz. Mert nappal még a családi ügyeimet intézem és túl sok alvás se jut nekem. De ez van, nem lehet mindig minden kézre fekvő. Amúgy is, éjjeli bagolyként operáltam a gimiben. Egyik éjszaka az utolsó járatomat vezettem, mikor kopogást hallottam a fülkém ajtaján. Régi, orosz metró üzemelek, nem voltam az ajtótól túl messze, hogy ne halljam. Furcsálltam, mert ilyen még nem fordult elő. És bevallom, meg is ijedtem picit. Kissé beszarinak vallom magam. Megpróbáltam nem törni a fejem rajta, ki lehetett és mit akart. A munkámra koncentráltam, úgyis mindjárt vége az éjszakai műszaknak. Pár perc után újra kopogást hallottam. Ezúttal sürgősebbnek hangzott. Mikor meggondoltam hogy kinyissam-e, de arra jutottam, hogyha bármit történik amihez kellek, szépen megnyomja az illető a vészhelyzet gombot. Biztos csak egy vicces kedvű kölyök. ugyanis nem nagyon emlékszem új felszállókra a Népliget óta. Ilyen későn nagyon kevés a felszálló a Kálvin tér után, és még kevesebb az utas. Alig várom, hogy végre hazaérjek. úgy érzem, hogy mindjárt leragadnak a szemeim, és ottmaradnak egy életre. Milyen jó, hogy vasárnap van és holnap éjszaka aludhatok. Ami ismét felborítja a rendszerem, de jól fog esni. Ekkor felcsörrent  telefonom. Megfagyott bennem a vér. Tiszta paranoiás lettem. A barátnőm volt az.
-Szia szívem. Mikor érsz haza? Megvárjalak?-kérdezte.
-Nem kell. Aludj csak, ha fáradt vagy. Majd holnap este főzök. Mit szeretnél? Édes savanyú? Esetleg inkább vala-az ajtón erős dörömbölés hallatszott.
Mintha az FBI akarna betörni. Elöntött a félelem. Majdnem elhagytam a megállót, de időben fékeztem, amit nem szívesen tettem.
-Miaz? Itt vagy?-kérdezte.
-P-persze itt vagyok csak-kezdtem bele, de az ajtót láttam mozogni, és repedezni minden egyet ütésnél. Életemben nem féltem ennyire.
Leejtettem a telefonom. Be lettem szorulva a saját fülkémbe. Eszembe jutott, hogy az ajtó nincs zárva, felugrottam és gyorsan bezártam. Ekkor a kilincs fel és le rázkódott. Teljesen megbénultam. Ordítani akartam de csak suttogni bírtam. A torkomból nem jött ki hang, miközben  az ajtó egyre csak gyengült. Akármi akar betörni, nem akar semmi jót. Hogy képes kitörni az ajtót? Úristen itt fogok meghalni. Lekaptam a poroltót tehetetlenségemben az ajtó pedig kiszakadt és azonnal lefújtam ezt a...ezt a...jézusom. Legalább két méter magas, annyira sovány, mintha csupán csont és bőr lenne. Egy öregemberre hasonlít, visító hangot ad ki, majd hogy nem megsüketülök. A karjai a lábszáráig érnek, a háta görbe volt. A portól csak később láttam meg az arcot, ami a mai napig nem hagy aludni. Csontos, nyújtott arc, hosszú, vékony ajkú száj, apró fehér szemek. Rémisztő sátáni tekintet s szarvak. Az arca egy szarvaséhoz hasonlít, de emberként ordított rám mikor kikerült a porfelhőből. Megszorítottam a poroltót, és hozzávágtam a vezetőfülke ablakához. Ahogy megrepedt, kivetődtem rajta és az üveg által okozott sebek ellenére futni kezdtem. A szívem nem éreztem, és a lábaim jégből voltak. Az életemért rettegve ordítoztam a vaksötét alagútban aminek látszólag nem volt vége. Amikor már nem hallottam a lidérc sikítozását, őrjítő csend lett, lelassítottam. Az orromig se láttam, és nem volt a közelemben semmi remény a túlélésre. Félelmemben bevizeltem  a vérben tocsogó nadrágomba és zokogni kezdtem. Mert meghallottam, hogy szélsebesen közelít a metró. nem tudtam mihez kezdjek, nem tudtam mihez kezdjek! Nem volt esélyem. Mindenem elképesztően fájt. Befeküdtem a két sín közötti résbe és tudtam, hogy ezek az utolsó pillanataim. A sorsom átadtam a szerencsének, hátha benyel a föld, és túlélem. Az ilyen halálközeli élményben az ember nem tud gondolkodni. Az agyam leállt. A vonat végigsuhant fölöttem. Ha bár nem haltam meg, a szerelvény alsó mechanikája felszakította a hátam, és kinyílt az egyik tüdőm. Alig bírtam megmozdulni és minden zizzenés istentelen fájdalommal járt.  Azt hittem, hogy megőrülök mire lábra álltam. Elindultam a végállomás felé. Közelebb volt, mint hittem, de megálló lezárva, és senki sem hallotta a segélykiáltásaim. Odavonszoltam magam egy segélyhívó csengőhöz. Amikor a központ válaszolt, végigfutott rajtam a megkönnyebbülés. Megpróbáltam a nőnek elhörögni, hogy mi történt. Ő elszörnyedt, és mentőket hívott a helyszínre. A várakozás fájdalom teli és rémisztő volt. A megállóban majdnem vaksötét volt, és még mindig kísértett annak a valaminek a... annak a valaminek ami rám támadott a rémképe. És az agypukkasztó ordítása. 5 perc telt el, a mentők még sehol. Amikor rohanás hangját hallottam a kocsiszín felől. Zihálást és kiáltozást. Amilyen gyorsan képes voltam a vérrel telt szakadt tüdőmmel és a haldokló látásommal utolsó erőfeszítéssel bebújtam a székek mögé. Leskelődés alatt egy férfit láttam elszaladni szakadt ruhában, és telis tele fekete masszával. Úgy ordított, mint akit kínoznak. Egy hajléktalan volt. Félelmemtől akkor se tudtam volna segíteni, ha tudtam volna. Ekkor újból hallottam azt a kínzó sikolyt. A férfi összeesett, és imádkozni kezdett a peron túlsó részén. Zokogás alatt a szörny megjelent, és bekebelezte. Nem hittem a szememnek. Befogtam a szám, és ismét zokogni kezdtem. Ez a valami, csak kitárta a száját, és egyben megette a hajléktalant. Megrágta, és beszaladt a sötét alagútba. Darabos, gyorsított sáskaszerű mozgással. ekkor csoda ért. Azt hittem, hogy soha nem lesz vége ennek a rémálomnak. Kinyílt a bejárati rács, s beszaladtak a mentők. Rájuk kiáltottam, és rögtön a kórhátba vittek. Hatalmas szerencsém volt, hogy túléltem. Reggel a barátnőm állt az ágyam mellett a kórteremben.
-Hogy érzed magad?-kérdi aggódva.
-Jobban-hebegtem.
-Majdnem úgy jártál, mint a volt munkatársad.
-Ki?
-Nimród Laci. Majdnem meghaltál agyvérzésben-mondta.
Én tisztán emlékszem minden sebemre. Ami most nem létezik.Nem tudom mi ólálkodik az aluljáróban, de többé nem teszem be a lábam.


Köszi hogy elolvastad! Kérlek hagyj nyomot magad után. :)

2016. június 20., hétfő

Jeff the Killer /creepypasta/

Egy család új helyre költözött. Másnap a gyerekek elindultak az iskolába, csakhogy néhány agresszív fiú rájuk támadt. Jeffben felébresztette az állatot, és egy késsel ment neki az egyik fiúnak, de szerencsére senki nem sérült meg. Másnap a testvérét bevitték a rendőrségre, mert azt hitték, hogy ő támadt először. Délutánig minden jól ment, amíg  a fiúk el nem mentek a házukhoz. Jeff küzdött ellenük, kettőt meg is ölt. A harmadik sráccal volt a fürdőben, és egy hipó borult a fejére. A srác csak nevetett, kacagott.
-Mi olyan vicces?-kérdezte dühösen Jeff. A kezeit ökölbe szorította,
-Ez-egy öngyújtót dobott Jeff arcára. 
 Azonnal égni kezdett. Másnap a kórházban ébredt. Nem emlékezett, hogy mi történt. Amint kinyitotta a szemét, az anyját és a testvérét pillantotta meg.
-Jól kisfiam?-kérdezte az édesanyja.
-Igen-alig látott a fejét betekerő géztől. Az orvos lefejtette róla, majd egy tükröt tartott elé.
Bőre hófehér volt. Idegesen nevetni kezdett.
-Gyönyörű vagyok-mondta.
 Egész nap mosolygott. Otthon este, egy kiáltásra lett figyelmes az anya. Jeff egy késsel állt bent a fürdőben.
-M-mit csinálsz?-kérdezte elfolytott hangon.
-Egy idő után fáj a mosolygás, így felvágtam a szám, hogy örökké mosolyogjak! És hogy mindig lássam magam, leégettem a szemhéjam! Szép vagyok anya?-tette össze a kezeit.
-Igen-rohant a hálóba.-Keresd elő a puskát! A fiunk megőrült!-suttogta a férjének.
-Anya-lépett be Jeff idegesen-hazudtál.
Megölte a szüleit. Azután a házban sétált.
bátyja furán érezte magát, mintha valaki figyelné. Megfordult, és Jeffel találta szembe magát. 
-Aludj vissza-suttogta, majd leszúrta testvérét.



Köszönöm, hogy elolvastad, remélem tetszett!